MAGYAR ONKOLÓGIAVol 57, No. 1, 2013

 Áttekintés

A tüdődaganatos betegek kemoterápia okozta anémiájának kezelése

Gálffy Gabriella

Pulmonológiai Klinika, Semmelweis Egyetem, Budapest

Daganatos betegek körében gyakori szövődmény az anémia, amelyet maga a betegség vagy az onkológiai kezelés okozhat. A tüdőrák kezelése során az aktív kombinált kemoterápia mellett számos, a beteg életminőségét és az onkoterápia sikerességét rontó mellékhatással kell számolni, ezek közül az egyik leggyakoribb a kemoterápia indukálta anémia. A vérszegénység nemcsak a betegek életminőségét rontja, hanem a citotoxikus kezelés dóziscsökkentéséhez, illetve késleltetéséhez vezethet. A kemoterápia indukálta anémia kezelésének egyik lehetséges útja, az eritropoetin-stimuláló szerek (ESA) használata a megfelelő indikációval. Számos nemzetközi és hazai tanulmány bizonyította, hogy az ESA-kezelés hatékonyan emeli a hemoglobinszintet. Az utóbbi időben azonban ellentmondásos eredményeket olvashattunk az ESA-kezelésről a túlélés és a daganat progressziója tekintetében. Ennek a hátterében az állhat, hogy a tumorsejtek és az endothelsejtek is kifejezhetnek eritropoetinreceptort, amelynek a szerepe még nem teljesen tisztázott a daganatok progressziójában. Magyar Onkológia, Vol 57, Nr. 1, 39-49, 2013

Kulcsszavak: tüdődaganat; kemoterápia okozta anémia; transzfúzió; életminőség; eritropoetin

The treatment of chemotherapy induced anemia in lung cancer patients. Anemia is common among patients with malignant tumors, due to the disease and chemotherapy. Active oncotherapy, combination chemotherapy of lung cancer is accompanied with many side effects which may impair the patient’s quality of life and compromise the effectiveness of chemotherapy, the most frequent one of them being chemotherapy induced anemia. Anemia decreases not only the patient’s quality of life, but also worsens the dose- intensity of chemotherapy. One of the potential treatments of chemotherapy-induced anemia is erythropoietin-stimulating agents (ESAs) using the appropriate indications. Several national and international studies have shown that ESA therapy effectively increases hemoglobin level. However, in recent times, contradictory results were published on ESA treatment in terms of survival and progression of the tumor. The background of this may be that the tumor cells and endothelial cells as well may express erythropoietin receptor, the role of which has not yet been fully elucidated in tumor progression. Hungarian Oncology, Vol 57, Nr. 1, 39-49, 2013


Beküldve: 2012. december 20.; elfogadva: 2013. február 10.
Elérhetőség: Dr. Gálffy Gabriella, Pulmonológiai Klinika, Semmelweis Egyetem, 1125 Budapest Diós árok 1/C.; Tel: +36-1-355-9733, Fax: +36-1-214-2498; E-mail: ggalffy@hotmail.com

Kattintson ide a teljes (PDF) változat letöltése végett!
ad